Az előző bejegyzésben - Miért olyan fontos erről beszélnünk? - röviden összefoglalva azt tárgyaltuk, hogy mennyire ésszerű az ateizmus, mely során árnyaltan arra a következtetésre jutottunk, hogy az új ateisták szilárd meggyőződése, hogy jobb pozícióban vannak. Önbizalmuk egyetlen központi jelentőségű tényből ered: azt hiszik, hogy a tudomány mellettük áll. Úgy vélik, a tudomány fejlődése egyre inkább azt támasztja alá, hogy Isten nem létezik. Valóban ez bontakozik ki? A tudomány fejlődésével tényleg egyre kevesebb hely marad Istennek?
Nos, míg az új-ateisták ezt szeretnék elhitetni, valójában az utóbbi pár évtizedben robbanásszerűen meggyarapodtak azok a tudományos bizonyítékok, amelyek az univerzum tervezettségére utalnak. Antony Flew, aki pl. a kor egyik legbefolyásosabb ateista tudósa volt, e tervezettség miatt változtatott az Istennel kapcsolatos véleményén, és úgy véli: Istennek léteznie kell. Úgy gondolja, valamiféle istenség adja a legjobb magyarázatot a világra. A kérdéssel kapcsolatban - hogy miért változtatott nézetén - az alábbit fogalmazta meg: „A rövid válasz - írja Flew - az az általam látott világkép, amely a modern tudományból bontakozott ki.” Vagyis az új-ateisták hirdethetik, hogy a tudomány mellettük áll, azonban a bizonyítékok éppen az ellenkezőjét mutatják.
Erre vonatkozóan két friss tudományos rejtély is van, melyek közül az egyikről már említést tettünk az előző bejegyzés során:
Az első, amiről Dawkins az interjú során nyilatkozott: az élet eredetének rejtélye, amely ma a legnyugtalanítóbb tudományos problémák egyike. Ezt Dawkinssal együtt, a tudományos közösség egyöntetűen megoldatlan rejtélynek tartja. A másik a világegyetem finomhangoltsága, amelyről részletesebben egy későbbi bejegyzés során még kitérünk.
Kicsoda-micsoda az ember?
Talán az ember egy több mint hárommilliárd évig tartó fejlődés eredménye, vagy az isteni alkotás nagyszerűségét - vagy miként a Biblia mondja -, a Teremtés koronáját, csúcspontját jelenti?
Napjainkban számos (tudományos és vallási) világnézet uralja és tarkítja az emberek gondolkodásmódját. Ezen világnézetek mind-mind a saját nézeteik és meggyőződéseik szerint igyekeznek a világmindenség, az élet, valamint az emberiség eredetére vonatkozó megállapításokat tenni.
Mindenkinek van valamilyen világnézete. Ez a világnézet azt jelenti, ahogyan valaki a valóságot látja, és ahogyan értelmezi azokat a dolgokat, amelyekkel az életben találkozik. A világnézet alapvetően befolyásolja az ember életét: értékrendszerét, érzéseit, döntéseit, önmagáról és másokról alkotott képét, sorsát. Sokféle világnézet létezik, amelyek sok szempontból is különböznek egymástól.
Alapvetően öt, vagy hat világnézet létezik: teizmus, deizmus, ateizmus, panteizmus, panenteizmus és politeizmus. A felsorolt világnézetek közül kettő - a teizmus és az ateizmus - vívja állandó csatározásait a világ, az élet és az ember eredetének kérdéseiben. Az utóbbi - nevezzük nevén a gyereket -, azaz a materialista (manapság már fizikalizmusként ismert és emlegetett) "természet-tudomány", a másik pedig a világ öt nagy vallásai közül - amely több szempontból is kiemelkedik a többi vallás közül - a (monoteista) keresztyénség kezdetekről szóló bibliai Teremtéstörténete.
Vitás-e az élet eredetének története?
Vannak, akik szerint - főként a tudományos közösség részéről - nem vitás, hogy az ateizmus nyeri meg ezt az életbevágóan fontos pert. Részükről nincs helye vitának. De tényleg így van-e? A válasz: minden bizonnyal nem. Hiszen folytonos a harc e kérdést illetően, s hogy melyik az igaz? A materialista evolúció vagy a Teremtés? A kérdés fontos, méghozzá több szempontból is. Még pedig abból a szempontból - ahogyan azt már fentebb kifejtettük -, hogy a világnézet alapvetően befolyásolja az ember életét, többek között az értékrendszerét, érzéseit, döntéseit, önmagáról és másokról alkotott képét, sorsát.
Számos e kérdéssel kapcsolatos vitában vettem részt, melyek során közös nevezőre sohasem sikerült jutni. Ezért előzetesen ismertetni szeretném azt a tényt az Olvasókkal, hogy biológiai, vagy természettudományos alapú végzettségem igen csekély. Most felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért is foglalkozom ezzel a kérdéssel? Röviden válaszolva: azért, mert a kettő közül csakis az egyik lehet igaz! Személyes meggyőződésem és az evolúció ellen felhozott tudományos bizonyítékok révén a Teremtés mellett foglalok állást. Ez a meggyőződésem azonban a közhiedelmekkel ellenben nem csupán ostoba és naiv - vagy ahogyan szokás ezt manapság mondani -, vak hit, hanem a történelmi tények kőkemény igazságain alapuló végkövetkeztetés szerinti meggyőződés.
Az előző bejegyzésben - Eredetünk kérdései (1. rész) - a fentieken kívül azt is tárgyaltuk, hogy a történelmi eseményekre, valamint történelmi személyekre vonatkozóan hogyan és milyen módszerrel, módszerekkel tudunk ismeretekre szert tenni. Amint azt megállapítottuk, erre a legjobb módszer az ún. jogi-történeti módszer, amely ilyen mód alkalmas lehet az evolúció vagy teremtés témakörében elhangzott kérdésekre pontot tenni. Ennek tekintetében ezt a módszert alkalmazhatjuk a „Létezett-e Jézus?” kérdésre is. Sőt, e kérdésre ez a leginkább alkalmazható módszer.
E módszer alapján szeretném bemutatni a Kedves Olvasóknak – legyen akár hívő, akár hitetlen -, hogy mi keresztyének miben vagy kiben, és miért hiszünk. Lehet, hogy az Olvasó nem hisz mindabban, amit a blogon írok, de azt el kell fogadnia, hogy mi, keresztyének – én és még sokan mások is - hiszünk Istenben. Azzal is tisztában kell lennie, hogy akár az evolúcióba, akár Istenbe és Jézusba vetjük hitünket, hitünknek következményei vannak, mint ahogyan azt a régebbi ateisták is elismerték.
Miért? Mert ha Jézus valóban történelmi személy volt, akiben valóban maga Isten jött el közénk, akkor Jézus ténylegesen „az Út, az Igazság és az Élet”. S ha ez így van, akkor az evolúciót nyugodtan száműzhetjük a gondolatainkból.
Persze nagyon sok vallás van a világon, valóban sok… S ez egy kiskaput is szolgáltat az ateisták részére, s azonnal fel is teszik azt a fogas kérdést, hogy: miért éppen a keresztyénség? Azonban be kell látnod Kedves Olvasó, hogy nem mindegyik vallás egyforma. Nem is mindegyik egyformán jó, vagy rossz. Nem mondhatjuk azt, hogy az egyik olyan, mint a másik. Nem. Tény, hogy vannak hasonlóságok a különböző vallásokban, de ha jobban szemügyre vesszük őket, ellentmondások talán még bőségesebben akadnak. S ebből a szempontból is érvényes az a megállapítás, éppen úgy, mint az evolúció vagy teremtés kérdésnél, hogy a sok-sok vallás közül nem lehet mindegyiknek igaza. Később majd a "Miért éppen a keresztyénség?" kérdésre is válaszolunk, most viszont azt a kérdést tegyük fel magunknak, hogy mi van abban az esetben, ha mégiscsak létezik egy olyan vallás, amely valóban igaz, és valóban tudja, hogy kicsoda Isten, és hogy ez az Isten milyen is valójában?
A keresztyénség - amit hiszek, hogy valóban ilyen - egy valamiben biztosan különbözik és messzemenően kiemelkedik a többi vallás közül: Jézus Krisztus személyében. Mindenek fölött azért, mert Ő az egyetlen, aki legyőzte a halált. A többi vallásalapító közül sem Buddháról, sem Mohamedről, sem pedig Konfuciuszról, tehát egyikről sem mondható el ez a hihetetlen kijelentés. Jézus azonban feltámadt: valóban legyőzte a halált. A halált, ami elől egyetlen egy élő ember sem futhat el, nem menekülhet meg. Mindannyiunk élete meg van pecsételve, mindannyiunk végső „ítélete”, közös sorsa a halál. A halál, az elmúlás, a végső megsemmisülés gondolata félelemmel tölti el az embert. Így hogyan is lehetnénk boldogok, ha úgy gondoljuk, s azt hisszük, hogy a halállal mindennek vége?
Eddig érthető a gondolatmenetem, igaz? Remélem, igen! De mindezeket nem kell, tényleg nem muszáj elhinned. Sőt, senkinek sem kell elhinnie, hiszen senkit sem lehet hitre kényszeríteni, ugyanis az ilyen kényszeres térítés hitkérdésekben teljesen terméketlen. Ez nem szül hitet, csakis hitetlenséget. Azonban a hit egy lehetőség arra, hogy valóban boldog légy. Amíg a mi reménységünk túllát a halálon, addig a hitetlen nem lát túl a saját koporsóján, mint ahogyan a tudomány sem a saját maga által létrehozott kereteken.
Amit fontos észben tartanunk, az az, hogy abba a koporsóba a földi javaknak már nem lesz jelentőségük. Azoknak földi életünk során megvannak ugyan a maguk céljai, de megvannak a korlátai is. Sokszor ezek a javak pedig csalódást okoznak. De van valami más is, ami fölkeltheti az ember vágyait egy valami sokkal nagyobb és tartósabb boldogság iránt, amely túllát a halálon és átlép az örök életbe.
Kérdés az, hogy túl tudunk-e látni az elménk, a képességeink, vagyis a magunk határain. Szembe tudunk-e nézni azokkal a tényekkel, melyeket értelmünkkel még, ha elsőre csak csekély módon is vagyunk képesek felfogni, de a logikus gondolkodásunknak köszönhetően, s tényleg csakis a tényeket, az érveket és a hitelre méltó adatokat tartanánk szem előtt, nem lenne-e érdemes elgondolkodni azon, hogy mi van, ha a keresztyén hit igaz volna? Nem lenne csodálatos dolog, ha a Bibliában olvasott dolgok igazak lennének? Én hiszem, hogy azok! És azok az emberek is hitték, akik mindazt, ami a Bibliában áll, megírták - mert szemtanúi voltak a benne megírt dolgoknak!
Természetesen, mint mondtam, nem muszáj, s nem is kell elhinnie semmit senkinek sem! A világon ugyanis nem mindenki hívő. Ezzel tisztában vagyok, s tudom, hogy vannak és mindig is lesznek olyan emberek, akik úgy vélik, Isten csak tündérmese, az emberi képzelet szülötte, a túlvilág – „Isten világa” - csak mítosz, mese. Vagyis: Isten nincs! Isten nem létezik! Jézus sem létezett. Akik azt mondják: „Istenben lehet hinni, vagy nem hinni. Ezt mindenkinek saját magának kell eldöntenie. Az értelemnek ehhez semmi köze sincs!”
Világnézetük alapvető elgondolása az, hogy „csak egyetlen világ van; az emberek világa. Ebben mindent tudományosan tudunk igazolni, vagy ha most még nem is, előbb-utóbb képesek leszünk rá.”
Pedig a hit és értelem nem ellenségek. Sőt, inkább barátok. De van valami, amit e két fogalom kapcsán szem előtt kell tartanunk, és nem árt, ha tudjuk: mindkettőnek megvan a maga hatásköre. Vannak olyan kérdések, amelyeket csakis a hit képes megválaszolni. Ilyen például a feltámadás kérdése. Vannak olyan kérdések, melyekre pedig csak az értelem adhat választ. Ilyen például az, hogy veszélyesek-e a mérgeskígyók marásai az emberre, vagy sem - s mint azt a tapasztalatainkból tudjuk, igen, veszélyesek.
Vannak olyan kérdések is, amelyekre sem a hit, sem pedig az értelem nem tud válaszolni. Például hogy miért kell szenvednie az ártatlanoknak. Végül pedig vannak olyan kérdések, s igazságok, melyeket az értelem felismer, a hit pedig igazol és elmélyít. Pl.: Isten létezése. A Bibliában Pálnak a Rómaiakhoz írt levelének első fejezetében a 19-20. vers azt mondja: „Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.”
A hit tehát minden bizonnyal baráti viszonyban van az értelemmel, azonban az értelem sérülhet is. Például akkor, ha nem törődünk a tényekkel, és elzárkózunk a megcáfolhatatlan érvektől, vagyis amikor azt valljuk, hogy: „Ami nem valószínű, az nem is lehetséges.” Ilyen az, amikor az igazságot a gondolkodásunkhoz próbáljuk igazítani, ahelyett hogy a gondolkodásunkat igazítanánk az igazsághoz. A Biblia is ír a szív megkeményítéséről, az eltompult értelemről a 2Kor. 3:14a-ban: „…megtompultak az ő elméik.”
Mint látjuk, vannak tehát emberek, akik nem hisznek. Én ezt elfogadom, de vajon miért van így? Vagyis miért nem hívő minden ember? A Biblia erről is tesz említést a Thesszalonikaiakhoz írt második levél 3:2b-ben, ahol Pál azt írja: „Mert nem mindenkié a hit!” Vagyis nem minden ember hisz. Hite ezek szerint a hívőknek van? De hogyan lesz valaki hívővé? Úgy, hogy az emberek keresik Istent. De miért keresik Istent az emberek? Erre három okot nevezhetünk meg:
- a haláltól való félelem;
- a végtelenség, az örökkévalóság utáni vágy: az ember szellemi mivoltának, a lelki jeleinek, s annak örökké élő felfogása. Az örökkévalóság magvát, amit az ember magában hordoz, nem lehet puszta anyagra visszavezetni, ezért lelke egyedül Istentől származhat.
- az Isten utáni vágyakozás: az Isten utáni vágyakozás az ember szívébe van írva - akár tetszik, akár nem -, mert Istentől és Istenért teremtetett. Isten szüntelenül hívogatja magához az embert. Az ember pedig csak Istenben találja meg az Igazságot és azt a boldogságot, amelyet oly szüntelenül keres.
Isten létének felismerése végülis három módon alakulhat ki:
- az ember keresi Istent, és képes saját értelmével felismerni létezését (Róm 1:19-20);
- Isten maga keresi az embert, megszólítja őt, kijelenti magát neki;
- valamint a két fenti megállapítás együttesen: az ember saját értelmének segítségével felismeri Isten létezését, és Isten szól hozzá, felfedi előtte kilétét.
De Isten láthatatlan, igaz? Akkor mégis hogyan tudjuk felismerni őt?
Istent az ember az értelmével, vagyis a teremtett világban található nyomaiból és műveiből ismerheti fel. Ha pedig Isten létének felismerése az értelmet meggyőző, valódi bizonyossághoz vezető érveken – amelyek nem érzéseken – alapulnak, istenbizonyítékról beszélünk. Azonban ezek a bizonyítékok nem kényszerítő erejűek – ez azt jelenti, hogy aki nem akarja (az Istentől kapott szabad akaratunk jóvoltából nem kell) elfogadni őket, ki is bújhatunk alóluk. Egy példával élve: amikor egy ember számára – életmódjára, gondolkodásmódjára nézve – ha kellemetlen következményekkel járna az, hogy ha felismerné Isten létét, el is utasíthatja azt, megtagadhatja létezését (szabad akarat).
De mielőtt tovább folytatnám, kérdezzük meg magunktól: mi változna meg az életünkben akkor, ha megtalálnánk, és felismernénk Istent? Például megváltozna az, hogy a világ nem keletkezhetett a semmiből, azaz kell, hogy legyen egy első oka annak, hogy minden, ami csak van, létezik. Az ok, mint tudjuk, mindig nagyobb az okozatnál. Ennélfogva pedig, minthogy az Univerzum magába foglalja a teret, az időt, és az anyagot is – aminél nagyobbat az érzékszerveinkkel nem vagyunk képesek felfogni -, az oknak az Univerzumnál, vagyis tértől, időtől és az anyagtól függetlennek és nagyobbnak kell lennie. Ezek olyan számunkra ismert tényezők, amelyek alapján fel kellene ismernünk, hogy Isten volt az első ok a világmindenség eredetét illetően.
De az ember csökönyössége sokkal nagyobb annál, mintsem ezt értelemmel felfogja, és elfogadja.
Van azonban egy olyan módszer, amellyel mégiscsak tehetünk egy lépést Isten felé. A jogi-történeti módszer segítségével, aminek segítségével arra keressük a választ, hogy létezett-e Jézus. Ha pedig a tények olyan bizonyítékokkal szolgálnak, mely révén kiderül, hogy Jézus valóban létezett - mellyel kapcsolatban egyébként a legtöbb tudós egyöntetű válasza, igen -, akkor eljutottunk arra a pontra, amikor már nem az lesz a kérdés, hogy élt-e Jézus, hanem az, hogy ki is volt Ő? Valóban az volt-e, akinek mondták, s akinek mondta Ő saját magát – vagyis valóban Isten Fia volt-e?
Miért olyan fontos kérdés Jézus istensége? Mert a keresztyénség Jézusra épül. Az egész Biblia középpontja, lényege, központi szereplője Jézus!
Még egyszer ismétlésképpen: ha azon kutatási módszer szerint, amelyet jogi-történeti módszernek nevezünk, a Biblia és az azon kívüli más egyéb történeti források - amelyből nagyon sok van - alapján kiderül, hogy Jézus Krisztus az volt, akiről megemlékeznek az Írások, akkor minden józan eszű embernek el kell gondolkodnia Isten létezésén, mert Isten megismerhető mindenki számára. Kérdés, hogy a tényeket ismerve elfogadja-e ezt az ember, vagy sem?
„A tudomány hit nélkül sánta, a hit a tudomány nélkül vak.” (Albert Einstein)
